Herr Louise Dobermann német adószedő volt, akinek szüksége volt egy éber társra, hogy megvédje körútjai során. Mivel a helyi állatmenhely fenntartója is ő volt, lehetősége nyílt arra, hogy ő maga tenyésszen ki egy ilyen fajtát. Az "új" fajtát tenyésztője után nevezték el.Amellett, hogy páratlan őrző-védő és jelzőkutya, az arisztokratikus külsejű dobermann rendőr- és harcikutyaként is bevált. Elegáns, büszke, energikus, határozott, bátor, hűséges és engedelmes. Őszinte állat, arányos testfelépítése jól látható, nem fedi el nagy és gondosan nyírt szőrzet.Egyik legjobb tulajdonsága az otthonhoz való rendíthetetlen kötődése, a család barátjaként és védelmezőjeként is megállja helyét. Szereti és kiválóan játssza a családi rendőr szerepét.A dobermann a lehető legtöbb mozgásra vágyik, de viszonylag kevés ápolással is beéri. Sima, fényes szőrzete fekete, barna, kék, vagy őzbarna színű lehet, rozsdavörös mintákkal.

Átlagos magassága 65-69 centiméter, a kanok körülbelül 38 kilogramm, a szukák körülbelül 32 kilogramm súlyúak. A dobermann származtatása

A dobermann származtatását kutatók írásait olvasva, mindenkor arra a következtetésre jutunk, hogy az írott anyagokon belül óriási ellentmondások vannak. Köszönhető ez annak, hogy a fajta kitenyésztésének elindítója semminemű írott anyagot nem hagyott maga után. Ilyetén módon különböző feltevésekre és hallomásokra alapulnak ezen írások.

Korabeli fotó (1870) bal oldalon: Karl Friedrich Luis Dobermann

Mi az, amit tudunk? Németország Thüringia tartományában 1823-ban született Karl Friedrich Luis Dobermann Apolda városában. Felnőtt korában Dobermann úr egyik polgári foglalkozása, illetve tevékenysége miatt nem volt népszerű embernek mondható (a hasonló tevékenységet folytatókról ez ma is elmondható). Ebből kifolyólag többször érhették különböző attrocitások. Miután egy más foglalkozása révén alkalma volt különböző fajtájú és viselkedésű kutyákat is megismernie. Valószínűsíthető, hogy ez a két motiváció, a fenyegetettség és a kutyák körüli tevékenység (nehezen vallom meg, a mai fogalmazásban sintér volt), késztette arra, hogy egy, a személyét védő, kemény, támadó szellemű kutyát "hozzon" létre. A dobermann megjelenési formája a II. vh. előtti időkből (Németország)

Eddig a megállapításig minden, a dobermann történetét kutató megegyezik. A különbözőség viszont ott mutatkozik meg, hogy az e tulajdonságokkal rendelkező egyed (egyedek) létrehozásában mely fajták vettek részt. Talán a megemlítettek közül egységesen mindenki a német pinschert fogadja el. A többi említett fajta a rottweiler elődje, a mészáros kutya, a beauceron, a régi simaszőrű juhászkutya, a weimaraner, a Manchester terrier említés található még a későbbiek folyamán az agárról és a német dogról, sőt egy helyen még a magyar vizsláról is. Mint már említettem, ezeket a fajtákat az egyik írásban megerősítik, míg a másikban határozottan cáfolják.

Ami tény: Dobermann úr, ami a funkciót illeti, egy jó alapot hozott létre, hogy a későbbiek folyamán már tudatos szelekciós tenyésztéssel a Dobermann-féle kutyákból egy elismert fajtát tenyésszenek ki. E tudatos tenyésztői munka Otto Göller nevéhez fűződik. Érdemei a fajta fennmaradásában és elismertetésében elvitathatatlanok. Az első regisztrált dobermannt 1893-ra datálják, rá hét évre, 1900-ban a dobermann pinscher fajtastandardot a Német Kennel Klub hivatalosan is elfogadta. Mindezt K. F. L. Dobermann 1884-ben bekövetkezett halála miatt nem élhette meg.

A dobermann Magyarországon

A dobermann fajta magyarországi meghonosítójának Kelemen Emil festőművészt tartják. Kelemen Emil kennele a Naphegy néven vált ismertté. Leghíresebb dobermannja Naphegy Dorka volt. E dobermann tulajdonosa Szeles Pál (a név így helyes), aki a Hűvösvölgy nevű kennelt alapította.

A kezdeti igen szép sikerek ellenére talán túl korán hagyták abba a dobermann-tenyésztést mindketten. Szeles Pál a másik nagy szerelme, az atlétika felé fordult, bár mint küllembíró még sokáig befolyásolhatta a magyar dobermann-tenyésztést. Kelemen Emil esetében nem lehetett tudni döntésének okát. E sorok írójának nagy öröm, hogy még személyesen ismerhette az egyik fajtahonosítót, Szeles Pált. A történelmi sorsok a magyar dobermann-állományt sem kímélték, így nyugodtan nevezhetjük az újbóli fajtahonosítóknak Gál Barnát és Róbert Jenőt. Az ő következetes munkájuk méltó folytatója volt Labos István, aki Belvárosi kennel néven tenyésztett. Ebben az időszakban már a magyar dobermann-állományban láthatóak voltak a javulás jelei. E javulás természetesen több más tenyésztő munkájának eredménye is. Itt kell megemlíteni Bihari Ferenc nevét, aki a Németországból importált Haika v. d. Watterau kanjával sokat javított a magyar állományon. A mai modern dobermannok megjelenési formája ebben az időszakban Kiss Sándor nevéhez fűződik, aki Ürgeháti néven tenyésztett. Az olasz import és a tenyésztésben bizonyított Arlett di Torre Mozza és Haika v. d. Watterau párosításából olyan show dobermann született, mint Ürgeháti Anita, majd Anitától Öregtemplomi Anett. Az immár nemzetközi szinten történő eredmények Arany-Sárkány Pick Argos és Naplemente Gox nevéhez fűződnek. A rendszerváltás következményeként mindenki előtt megnyílt határok következtében a magyar dobermann-állomány új "tőkeinjekcióhoz" juthatott és ezzel a lehetőséggel sokan éltek, nem eredménytelenül.

A dobermannról egy kicsit másképp

A dobermannt igen sok jelzővel említették már, íme egy csokorra való! A kutyafajták arisztokratája; A kutyák "Cadillac"-je; a dobermann: szépség, erő, elegancia; az "Úr" szolgálatában álló, jólelkű ördögök; szépség, nemesség, temperamentum, harmónia, ritmus, barátság, hűség, önérzet, erő, ügyesség, gyorsaság, egyetlen kutyában; a dobermann az életem; esztétikus, ritmikus, gyönyörű, az egyedüli kutya. mely a ló szépségével vetekszik; a leghűségesebb kutyafajta; a kutyák Rolls Royce-a; a legemberorientáltabb fajta; ha a természet valaha megalkotta egy testben a hűséget, a szépséget és a csodálatra méltót, azt a dobermannban tette. Bizton állíthatom, hogy aki személyesen ismeri meg egy dobermann közelségét, be fogja látni, hogy a fentiek egyáltalán nem túlzások. A dobermann azon fajták közé tartozik, kik igénylik az ember közelségét, a fent említett tulajdonságok csak ebben az esetben kerülnek felszínre. Szinte kitalálja az ember minden gondolatát. Jól meg kell gondolni annak, aki dobermannt akar vásárolni, mit tud nyújtani annak. Minden kennelben tartott dobermann kedélybeteg lehet. Sok évre visszanyúló statisztika bizonyítja, hogy a világviszonylatban kiváló egyedek majd mindegyike egy lakásban élt a gazdával és számára a kennel a gazditól való ilyen elkülönítés ismeretlen fogalom. Rendkívüli intelligenciája révén az állandó együttlét alatt semmi tanítást nem igényel, csodálatra méltóan mindent megtanul és mindent megért. Bosszút áll, ha otthon hagyod, pontosan tudja, hogy az előszobafogasról kinek a sálját, zakóját kell széttépnie és ne lepődj meg, ha megérkezésedkor a tépett ruhadarabbal a szájában fogad vidáman, így adva tudtodra, hogy jobb lett volna magaddal vinned. Soha senki nem tanítja, de pontosan ébreszt szűköléssel jelezve, itt az idő a kelésre, ha elalszol a fürdőkádban, ő az orrával bökdös, ha betegen fekszel, ágyad mellől el nem mozdul és nem eszik. Ezek a képességek a kennelben tartásban nem alakulhatnak ki. Ösztönösen védi a házat, a családtagokat, a személyautót, tudja ki a vendég és ki a betolakodó. Gyermekszerető. A dobermann fajta mai szocializált típusa, a filmekben látott és csak szerepet játszó dobermannak a teljes ellentéte, egy szeretetet és emberi közelséget igénylő, szinte emberi fejjel gondolkodó fajta.

A dobermann ma...

Mint minden más fajta, a dobermann is óriási fejlődésen ment keresztül és ma egy igazi show kutyává vált. A kezdeti és körülbelül a hetvenes évekig tartó német egyeduralom után változások következtek be. Ezen időszakig Hermann Palmer v. Fürstenfeld, Ermst Wilking v. Forell, Reinhold Kröner v. Hagenstern dobermannjai meghatározói voltak a kiállításoknak. Jó "kohéziót" alkottak Palmer úr elegáns kutyái, a jó felépítésű v. Forell vagy a legendás mellkasú v. Hagenstern kutyák. A későbbiek folyamán a német-norvég vagy norvég-német Jens Kallenberg v. Norden Stamm kutyái igazi szépségei voltak a fajtának. Feltehetően a német tenyésztési koncepció nem megfelelő irányban történő alakulása miatt ellentétek alakultak ki, ami a német dobermann-állományt érintően talán mára csúcsosodott ki. A korábbi évtizedek remek német anyagából elvitathatatlanul a hollandok érdeme az, ahol ma nemzetközi viszonylatban a dobermann áll. A hollandokhoz hasonlóan, de nem annyira meghatározóan a belgák is jeleskedtek és szép sikereket értek el. Mára (nemcsak a dobermannál) az olaszok is meghatározóvá váltak, de itt meg kell említeni, hogy az olaszoknál nagyok a szélsőségek. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, vajon miért csak a hollandok tudtak oly remekül tenyészteni a legjobb német vonalakkal. A fajta történetét és alakulását kutatók közül sokan fognak erről tanulmányt írni. Számomra, bár másoknak lehet, hogy túl egyszerűnek tűnik, nem is olyan nehéz e kérdést megválaszolni. Van egy ország egy földrajzi adottsággal és van egy kutyafajta, mely rendkívüli módon igényli az ember kontaktusát, az egész semmi más, mint egy szinte véletlen találkozás. Hollandiának nincs területe, a dobermann fokozottan igényli az ember közelségét, így akarva-akaratlanul egymásra találtak. Az évtizedek folyamán a remek tenyésztői munka mellett itt tudott a legjobban a dobermann igazi énje felszínre kerülni. A komoly fajtaválsággal küzdő standard gazda, Németország Dobermann Szövetsége (Dobermann Verein) jövőre ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját. E sorok írója örömmel tett eleget a felkérésnek és próbálta bemutatni reménye szerint objektíve a dobermann fajtát.

Csépai István

A kutyavilág arisztokratája, a dobermann

A kutyafajták széles palettáján kevés olyan fajta van, mely annyiféle elvárásnak megfelel mint a dobermann. Elegáns megjelenésű, temperamentumos, hűséges gazdájához és rettenthetetlen védelmezője otthonának. Nagyon okos, megbízható és élvezettel tanuló kutyafajta, kitűnő munkakutya. Használják áruházak őrzésére, nyájterelésre, szánhúzó kutyaként, de már az agility pályákon is megjelent. Csak olyan gazdi kezébe való, aki kezelni tudja, mert szilárd és következetes nevelést kíván. Rendkívül mozgásigényes fajta, így csak azoknak ajánlott, akik ezen igényét maradéktalanul teljesíteni tudják.

Általános megjelenés

A dobermann középmagas, erõteljes, izmos kutya. Elegáns vonalai, magasba törõ tartása, határozott, temperamentumos egyénisége a normális anatómiai felépítésû kutya eszményképévé teszik. Alkata, fõleg a kané, úgyszólván quadrotikus (négyzetes).

Fej

A fej a nyaktól jól elkülönül. Oldal- és felülnézetbõl nyújtott, tompa ékre emlékeztet. A bõr szorosan tapad a csontokra és izmokra, a fej ezáltal finoman mintázott, száraz. Elõ- és oldalnézetbõl a fejtetõ lejtõs, az orrvonallal képzett párhuzamosát a találkozásnál enyhe átmenet, "stop" köti össze. Szokványos tartásban a vonalak az orrtükörtõl a fejtetõig enyhén emelkednek, majd finoman legömbölyödnek a tarkó irányába. A koponyatetõ keresztvonala szinte egyenes, nem esik a fülek felé. A felsõ és az alsó állkapocs (fang) széles és mély, a szájszélek szorosan zártak. A 42 tagú fogsor fehér, a harapás ollós, vagyis a felsõ metszõfogak kissé az alsók elé, és azok peremét takarva helyezkednek el. A szem közepes méretû, ovális, színe sötét. Az orrtükor fekete, a barna és a kék kutyáknál lehet világosabb is, de a szintén világosabb szemekkel együtt itt is a minél sötétebb összhatás a kívánatos. A magasan tûzött fül a fej méretéhez arányosan vágott, figyelõállásban a földhöz viszonyítva merõlegesen és párhuzamosan állított. (A fülvágás néhány év óta nem számit követelményeknek, egyes országokban tilos.) Az elõforduló hibákat a mellékelt képek szemléltetik.

Nyak

A fejhez és a törzshöz viszonyítva aránylag hosszú, száraz és izmos. Vonala enyhén ívelt magasba törõ és nemes tartású.

Törzs

A hát rövid és feszes, a mar fõleg a kanoknál izmos és kiemelkedõ, a fal irányába lejtõ gerinccel meghatározza a hátvonalat. A vesetájék izmos, az egész hát arányosan széles benyomást kelt. A keresztcsont és keresztcsigolyák által képzett far gömbölyû. Az enyhén ívelt bordák álló helyzetben a mellsõ végtagok könyöke alá érnek, a mellkas mélysége meghaladja a teljes marmagasság felét. Az elõmell (front) megfelelõ szélességû domború, a szív telt és izmos. A mellkas legmélyebb pontjától a medence irányába haladva a has felhúzott, az alsó vonal lendületesen ívelt. A földtõl a mar legmagasabb pontjáig mért távolság kanoknál 68-72 cm, szukáknál 63-68 cm. Szükség esetén mindkét irányban 2 %-os korrekció a megengedett, de azonos értékû kutyák esetén a standardon belülit kell jobbnak tekinteni. A szukák törzse a mellbimbók elhelyezkedése miatt a négyzetesnél hosszabb lehet. Az erõteljes mellsõ végtagok minden irányból nézve párhuzamosan állnak. A felkarcsont és a hosszú, ferde lapocka megközelítõleg 105-110 fokos szöget zár be. A lapocka szorosan a bordákhoz simul, vége kissé a gerinccsigolyák fölé emelkedik. A könyök szorosan a mellkashoz simul. A lábfej rövid és domború, az ujjak zártak. A hátsó végtag felsõ combja izmos és megfelelõ szélességû. A törzshöz viszonyított hátrafelé történõ eltolódása mintegy 130 fokos. A lábszár függõleges. A hátsó végtagok párhuzamosak, a lábfej macskaláb. Farkaskörmök nem lehetnek.

Járás

A dobermann járása elegáns, fordulékony, szabad, és tért ölelõ. A mellsõ lábak erõteljesen elõrehatolnak, a hátsók hosszú rugalmas léptei adják a megfelelõ tolóerõt. A kutya mindig ellentétesen használja a mellsõ és hátsó végtagját.

Szõrzet

A rövid, kemény és sûrû szõrzet simán és tömören fekszik. Színe fekete, barna (különbözõ árnyalatokban) lehet, élesen elkülönülõ, tiszta, rozsdavörös jegyekkel, az utóbbiak a fangon, a szájszéleken, a pofán, a szemek felett, a gégén és a mellkason, a lábszárakon és a lábfejeken, a hátsó végtag belsõ oldalán, a végbéltájon, és az ülõcsontokon találhatók általában azonos méretben és alakban.

Farok

A születéskor a hosszú farok két csigolyányi távolságban a faroktõtõl vágott, a bõr és a szõrzet teljesen elfedi a sebhelyet, megfelelõ magasságban tûzött, a kutya végbéltáját takarja.

A fogak A kiskutyák fog nélkül születnek. Három-négy hetes kor körül a tej-, szem- és metszõfogak elõtörnek, majd hathetes korra kinõnek a tej elõzápfogak. Három és öt hónapos kor között a tej metszõfogak állandó fogakkal váltódnak. Öt hónapos korban a tej elõzápfogak, hat hónapos korban pedig a tej szemfogak váltódnak. Felnõtt kutyánál a fogazat akkor jó, ha teljes és szabályos. A bírók gyakorta használják bírálatoknál a fogazat korrekt és komplett meghatározást. Ez természetesen azt jelenti, hogy a harapás szabályos, és mind a 42 foga megvan a kutyának. Az alsó és felsõ fogsor záródását nevezzük harapásnak. Szabályos harapásnak nevezzük, mikor a felsõ fogsor ollószerûen záródik az alsó fogsorra. A dobermannál minden ettõl eltérõ már hiba. Ráharapásnak vagy harapófogó szerû harapásnak nevezzük, mikor az alsó és felsõ fogsor úgy találkozik, mint a harapófogó vágófelülete. Elõreharapásnak nevezzük, mikor az alsó fogsor elõrébb áll, mint a felsõ. Ezt a harapást csukaszerû vagy alul harapásnak is nevezzük. Hátraharapásnak nevezzük, mikor az alsó fogsor hátrább áll, mint a felsõ fogsor, de nem záródik. Ezt a harapást pontyszerû harapásnak vagy felülharapásnak is nevezzük.

Alaptermészet

A dobermann hûséges, bátor, erõs idegzetû és éber kutya. Fejlett értelme, természetes keménysége, kitûnõ szaglása és nagyfokú munkakedve alapján könnyen képezhetõ. Különösen házõrzõ, kisérõ, õrzõ-védõ és szolgálati kutyának alkalmas.

Hibák

Kosorr, púpos fejtetõ, gyenge vagy túl erõs "stop" , rövid, pofás fej, hegyes "fang" lógó szájszélek, túl magasan vagy túl mélyen tûzött fülek, foghiány, elõ vagy csukaharapás, kidülledõ vagy beesett, túl nagy vagy túl kicsi, világos "mongolos" szemek. Rövid vagy vastag nyak lebernyeggel, könnyû csontozat, rövid, meredek váll, kiforduló könyök, keskeny vagy széles végtagállás, hosszú, nyitott puha mancsok, hosszú domború (ponty) vagy homorú (nyereg) hát, laza derék, csapott far, dongás mellkas, lapos bordák, kis mellkasmélység, lapos elõmell, keskeny front, rossz szögelés, kifelé vagy befelé forduló lábszár, tehénállás, rejtett vagy egyheréjûség, imbolygó, kötött vagy tipegõ járás, poroszkálás (egyoldali lábakkal egyszerre lép). Hosszú, lágy, hullámos szõrzet, világos vagy tisztátalan jegyek, fehér folt, aljszõrzet, félénk, ideges magatartás, gyávaság.

A dobermann jelleme

Veszélyes eb? A dobermannról elterjedt, hogy veszélyes és harapós. Ha valakinek megemlítjük, hogy dobermannunk van, e hiedelemnek megfelelõen reagál: rémtörténeteket, városi mondákat kezd mesélni, melyeket õ is úgy hallott valahol, de kritikátlanul elhiszi és továbbmeséli õket. Az ilyen meggyõzõdést folyamatosan táplálja és fenntartja az a mód, ahogy a könyvekben és filmeken ábrázolják a dobermannt. Elég, ha csak bizonyos krimikre gondolunk. Ezek az alkotások félelmetes bestiaként ábrázolják a dobermannokat, akik szinte a lõfegyver hatékonyságával vetekednek. Az ilyesféle ábrázolás némelyekben leplezetlen szimpátiát kelt, míg másokat mély utálattal és szorongással tölt el. Egyik reakció sem felel meg a dobermann valódi természetének. Legendás például, hogy nagyon kedveli a gyermekeket, s rendkívül barátságos velük. Az utóbbi idõben agressziv ebek által okozott sajnálatos balesetek egyikének sem volt szereplõje dobermann. Akkor hát miért van ilyen rossz híre ennek a fajtának?

Az ugatás szenvedélye

A dobermann temperamentumos kutya, könnyen fel lehet izgatni. Ráadásul nagyon szeret ugatni. A dobermann mindent megugat, ami csak közeledik területéhez, még autókázás közben is folyamatosan figyelemmel tart mindent és azonnal reagál a legkisebb eseményre is. Kiváló hallása és állandó ébersége természetesen ideális õrzõkutyává teszik, hiszen az õrzésnél éppen ezek a tulajdonságok fontosak. Ha azonban olyan helyen lakunk, ahol sok idegen jár, kész istencsapása lehet a dobermann örökös ugatása. Valahányszor idegen közeledik, netán meg is áll a kerítésnél, akkor addig nem lesz nyugalom, amíg a vélt birtokháborító el nem kotródik.

A dobermann egyszemélyes kutya

A dobermann teljes lényében jellegzetesen egyszemélyes kutya. Önfeláldozóan ragaszkodik gazdájához, de féltékeny is rá, érvényesíti birtoklási vágyát. Azok a családtagok akik alig foglalkoznak vele, jelentéktelenek a számára. Minden esetben van egy fõnöke, akit feltétel nélkül követ, tekintet nélkül a többi családtagra. E különös hûségviszony miatt nevezik egyszemélyes kutyának a dobermannt. Ha el akarjuk kerülni e hajlam túlzott elhatalmasodását, jó, ha már kölyökkora óta több személy is intenzíven foglalkozik vele.

Viselkedése idegenekkel szemben

A dobermann természete olyan, hogy eleve tartózkodó idegenekkel szemben. Úgy érzi, gazdája teljesen betölti az életét. Ha el akarjuk kerülni, hogy ezen hajlama elhatalmasodjon rajta, akkor már kölyökkorban tenni kell ellen. A kis kutyusnak meg kell adni a lehetõséget, hogy lehetõleg sok idegent ismerjen meg. Ha gazdája másképp nem neveli, a dobermann pubertás kora után egyre távolságtartóbb lesz idegenekkel szemben. Ha azonban kölyökkorában sok jó tapasztalatot szerez, és ráadásul jól felkészítették, optimálisan állították be a külvilághoz való viszonyát, akkor idegenekkel szemben közömbös. Nem mutat túláradó érzelmeket, de félelmet sem, és agresszív sem lesz. A kutya tulajdonos nem teszi helyesen, ha kizárja ebét, amikor vendége jön. Ha a kutyát valamely fontos fejlõdési szakaszában nem szoktatták hozzá az emberekhez, vagy rosszul bántak vele, könnyen harapóssá válhat. Az ilyen kutyák minden emberrel szemben elháritólag lépnek fel. Védekeznek, és nem vakmerõségbõl, hanem félelembõl harapnak. Ha a tulajdonosa ráadásul nyakörvénél lefogja az ilyen kutyát, akkor az magánkívül lesz.

A dobermann vadászösztöne

A dobermann fontos tulajdonsága a vadászszenvedélye. Aligha van olyan dobermann, amely ne jönne lázba nyulak, macskák vagy más állatok mozgására. Néha az az érzésünk, hogy a következõ pillanatban elrohan, amint fülét hegyezve mozgásra lesve vizslatja környezetét. Ha ezt a vadászösztönt nem tartjuk kordában a kezdet kezdetétõl, akkor számolnunk kell azzal, hogy a séták gyakran megszakadnak, ráadásul a kutya megzavarja más állatok életterét és magát is veszélybe sodorhatja, hiszen a vadorzó ebeket lelõheti az erdész. Tapasztalataink szerint a dobermann fiatal korában rigorózus következetességgel leszoktatható errõl. Ha azonban hagyjuk elhatalmasodni ezt az ösztönt, akkor csak pórázon lehet sétáltatni, különben ön- és közveszélyes.

A kékek

Az USA-ban a négy szín megengedett, tehát a fekete, a barna, a kék és az izabella, addig a Német Dobermann Egyesület már csak két szint ismer el és enged tenyészteni: a feketét és a barnát. A kék kutyák esetében nem a kék színnel volt vagy van probléma, hanem fõleg a szõrminõséggel. Az állandó vagy legalábbis gyakran elõforduló szõr és bõrbetegségekkel sok esetben már az állatorvosok sem tudtak mit kezdeni. Sokkal gyakoribb és súlyosabb esetekben fordult elõ pl. a szõrtüszõatka-betegség a kék kutyáknál mint fekete vagy barna testvéreinél. Feltételezhetõ, hogy a kék színû kutyák génjeikben hordozzák a hajlamot a szõr- és bõrbetegségek kialakulására. Immunszegényebbek s gyengébb az ellenállóképességük bármely betegséggel szemben. Egyes amerikai tenyésztõk, de talán európaiak is ugyanezt próbálták cáfolni, de minduntalan szembe kellett nézniük az elõbb említett tényekkel. Ezért aztán végül is a Német Dobermann Verein mint standardgazda úgy döntött, hogy módosítja az standardot, mely szerint a kék szint a továbbiakban nem ismerik el, ez nem tenyészthetõ, nem törzskönyvezhetõ, s kiállításon nem bírálható. Végül is marad a fekete és a barna dobermann mint munkakutya, s kékek lassan a feledés homályába vesznek. A tenyésztõk eltitkolják, ha kék kutya született az alomban, a kan tulajdonosok állítják, az õ kutyájuktól nem születik kék, pedig hát az igazsághoz tartozik, hogy még évtizedekig elõ-elõ bukkan ez a lappangó szín, mert valljuk be, igen sok mai menõ kan és talán ugyanennyi szuka is bizonyos százalékban hordozza ezt a génjeiben.

Erô és elegancia - A DOBERMANN

Talán az összes elismert fajta között, de a német fajták közül bizonyosan a dobermann az egyetlen, mely elsô tenyésztôjérôl, Friedrich Louis Dobermannról kapta nevét. Dobermann úr 1834. január 2-án született a németországi Apolda városában. Az akkor 20 ezer lakosú település jelentôs iparral és kereskedelemmel rendelkezett. Minden évben hatalmas állatvásárt rendeztek Pünkösd napja elôtt. F. L. Dobermann különféle állásokat töltött be a város közigazgatásában. A városi címjegyzék szerint Dobermann úr akkor gyepmesteri állást töltött be Apoldában. Dobermann úr fia szerint apját 1870-ben nevezték ki segéd adóvégrehajtónak, majd késôbb éjjeliôrként is tevékenykedett. Mivel adóbehajtóként nemritkán nagy összegekkel kellett közlekednie, s valószínûleg funkciójából kifolyólag sem örvendhetett nagy népszerûségnek, Dobermann a rendelkezésére álló kutyákból – kiválogatva a legbátrabb, legkeményebb példányokat – elkezdte kialakítani saját testôreit. Kutyái hamar ismertek lettek Apoldában, sôt Thüringia tartomány egész területérôl érkeztek hozzá vásárlók. Dobermann kurtított füllel és farokkal adta el a kölyköket, mondván, így jobban néznek ki.

Friedrich Louis Dobermann sajnos nem vezetett feljegyzéseket munkájáról, így csak találgatni lehet, milyen típusú kutyákból alakította ki a róla elnevezett fajtát. Valószínûleg felhasználta a rottweiler ôsének tartott ún. mészároskutyákat és a korabeli juhászkutyákat. A fajta késôbbi tenyésztôje, Otto Göller így nyilatkozott a felhasznált fajtákról: „A fajta alaktani fölépítésében legfôként a német juhászkutya, a rövidszôrû vizsla és a német simaszôrû pinscher játszott szerepet.” Emil Hauck professzor viszont nem sokat ad Göller véleményére, mondván, még használható törzskönyvet sem vezetett. Tény azonban, hogy homályos származása ellenére a dobermann viszonylag rövid idô alatt nemes, egységes típust képviselô fajtává vált. Dobermann elsô tenyészszukáját, egy szürke példányt, Schnuppe-nak hívták, de tudomásunk van egy Bisart nevû szukájáról is, akivel 1870 és 1880 között tenyésztett. Dobermann úr sajnos nem érhette meg a fajta diadalmenetét, hatvan éves korában, 1884. június 9-én halt meg. Az ugyancsak Apoldából származó Otto Göller kezdett az elsôk között intenzíven foglalkozni Dobermann kutyáinak továbbtenyésztésével „von Thüringen” nevû kennelében. Egy hamburgi baromfitenyésztô, Oskar Vorwerk hívta fel a figyelmét ezekre a bátor ôrzô-védô kutyákra. Göller publikációkban ismertette, reklámozta kutyáit. De meg kell említeni egy másik apoldai tenyésztôt, Goswin Tischlert, a „von Grönland” kennel tulajdonosát is. Az ô egyik kan kutyája került elsôként a német dobermann törzskönyvbe, Graf Belling von Grönland. A 2-es számú kutya Gerhilde von Thüringen, Göller egyik szukája volt. Az elsô fajtaklubot, a ma is mûködô Dobermann Egyesület (DV) jogelôdjét 1899. augusztus 27-én alakították egy apoldai kutyakiállításon, egy évvel késôbb pedig már elismert német fajtaként a német törzskönyvbe is bejegyezték a dobermannokat. Az elsô német kutyakiállítást 1863-ban, Hamburgban rendezték, dobermannok 1897-ben, Erfurtban szerepeltek elôször kiállításon. A XX. század elején mintegy 1000 dobermann tulajdonos élt Németországban, ezzel a számmal akkor a harmadik legnépszerûbb fajta volt a dobermann Németországban a német juhászkutya és toplistát vezetô tacskó mögött.

A dobermann erôteljes, izmos felépítésével, elegáns testvonalaival, büszke tartásával és élénk temperamentumával ma is világszerte népszerû fajta. A standard szerint hûséges, félelmet nem ismerô, éber és bátor kutya. Intelligenciája, veleszületett keménysége, kiváló szaglása, munkakedve és engedelmessége miatt könnyen tanítható, kiválóan alkalmas házôrzô-, társ-, védô- és munkakutyának. Barátságos, békés, a családhoz nagyon ragaszkodik. Mivel igen temperamentumos, szinte mindenre élénk érdeklôdéssel reagál, csak igen aktív embereknek ajánlható. Aki kandalló elôtt heverészô, csendes, nyugodt társra vágyik, ne vegyen dobermannt! Ez a fajta rendszeres elfoglaltságot igényel, különben könnyen gazdája fejére nô, s ugatós természetével csak nyûgöt jelent a családnak. Aki azonban sportkutyára, ôrzô-védô társra vágyik, az sok örömét lelheti egy dobermannban. Gyakorlatilag a sportkutyázás minden területén, az IPO vizsgáktól az agility versenyekig eredményesen szerepelhet egy dobermann. Kölyökvásárlás elôtt azonban ne legyünk lusták alaposan tájékozódni, és minél több tenyésztôt felkeresve kiválasztani a végleges kennelt, ahonnan kutyánkat majd kiválasztjuk. Mivel a dobermann korábban, de talán még most is a legnépszerûbb fajták közé tartozik Magyarországon, a tömeges szaporítás rányomta bélyegét az állományra, számtalan rossz idegrendszerû egyed formájában. Ezért fontos megismerni leendô kutyánk szüleit, féltestvéreit. Ha esetleg a legalaposabb elôkészületek ellenére is olyan kölyök kerül hozzánk, aki esetleg félôs, nem tökéletes idegrendszerû, megfelelô nevelés mellett még lehet belôle kezelhetô kutya, csak arra ügyeljünk, hogy nehogy rossz kezekbe kerüljön (pl. nem megfelelô kiképzô, bentlakásos kutyaiskola stb.) és hogy az ilyen kutyával ne járjunk ôrzô-védô kiképzésre.

Küllemét tekintve a dobermann egyike a legelegánsabb, legegyedibb kutyáknak. Felépítése kvadratikus, azaz a marmagasság közel egyenlô a testhosszal. Kanoknál a testhossz maximum 5 százalékkal haladhatja meg a marmagasságot, szukáknál ez a megengedett mérték 10 százalék. A kanok 68–72, a szukák 63–68 centiméter magasak. Kiállításon a középméret kívánatos; a standard által megadott határtól 2 centiméternél több eltérés kizárást von maga után. Ami a testtömeget illeti, a kanok 40–45, a szukák 32–35 kilogramm súlyúak.

A dobermannt fekete-vörös és barna-vörös színben tenyésztik. A korábban elôforduló izabella szín ma már nem engedélyezett, mert általában súlyos bôrbetegségekkel jár együtt. A standard a fülekrôl azt írja, hogy a fej méretéhez illô méretben kell vágni, azonban ha egy országban tilos a kupírozás, a vágatlan fül kiállításon egyenértékû a vágottal. Ilyenkor középnagy, elülsô szélén a pofához simuló fül a kívánatos.